Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Agancshullajtás: jó ötletnek tűnhet hazavinni, de lopásnak minősül

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hazánk erdeiben jó eséllyel találhatunk agancsokat, melyek gyűjtése – engedély hiányában – lopásnak minősül.

Bene Zsolt, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. kommunikációs munkatársa megkeresésünkre elmondta, az agancshullajtás a szarvasféléknél évről évre ismétlődő folyamat, ami a gímszarvas esetében általában február elejétől március végéig, április elejéig tart. A sort jellemzően az idősebb, jó kondíciójú, nagy agancstömegű bikák kezdik, amiket sorra követnek a fiatalabb, kisebb agancsokkal bíró fajtársak.

– Maga a folyamat az állat számára nem jár fájdalommal, ám fontos megjegyezni, hogy ebben az időszakban fontos a vadászterületek nyugalmának megőrzése, hiszen a menekülő állatok fejdíszei a fák, bokrok ágain elakadva akár idő előtt is leválhatnak, így sérülhet az agancstő. Sőt, a megriasztott, menekülő állatok a közutakra tévedve súlyos közlekedési baleseteket is okozhatnak – hagsúlyozta Bene Zsolt.

A szakember kéri, hogy ebben az időszakban kirándulásainkat igyekezzünk a jelölt túraútvonalakra szorítani, azokról nem letérni. 

– Ha valaki hullott agancsot talál, az a fotóján kívül mást ne vigyen haza, mert aki nem rendelkezik a gyűjtésre vonatkozó engedéllyel, az lopást követ el.