Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A vasárnapi választásokon az a választópolgár, aki nem tud olvasni, illetve akit testi fogyatékosság vagy egyéb ok akadályoz a szavazásban, az más választópolgár – ennek hiányában a szavazatszámláló bizottság két tagjának együttes – segítségét veheti igénybe.

Az írásképtelen választópolgár helyett például – e tény feltüntetésével – a szavazatszámláló bizottság két tagja írja alá a névjegyzéket. Szükség esetén – a választópolgár befolyásolása nélkül – a bizottság elmagyarázza a szavazás módját is.

„Ha az olvasni nem tudó vagy a szavazásban egyéb ok miatt akadályozott választópolgár a szavazólap kitöltéséhez segítségül más választópolgárt nem tud megkérni, akkor kérésére a szavazatszámláló bizottság két tagja együttesen segítséget nyújt.”

A segítséget nyújtó tagokat a bizottság elnöke kéri fel, vita esetén a szavazatszámláló bizottság szavazással dönt a segítők személyéről.

A látássérült választópolgár Braille-írással ellátott szavazósablont vehet igénybe annak érdekében, hogy önállóan adhassa le szavazatát.

Ilyen sablon csak ott áll rendelkezésre, ahol legalább egy választópolgár május 31-éig igényelte.

(fotó: pixabay)