Amerikai autók és bikarodeó Komáromban

    Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

    Magyarország legnagyobb amerikai autós találkozóját rendezik augusztus második hétvégéjén, augusztus 9. és 12. között a komáromi Monostori Erődben. A számos autós programot a Közép-európai bikarodeó bajnokság döntője színesíti.

     

     

    A 17. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválra 1500-nál több tengerentúlon gyártott autó érkezik, összesített teljesítményük meghaladja a 400 ezer lóerőt. A látogatók szombaton vehetnek részt a 25 hektáros területen zajló rendezvény legtöbb programján. Fellépnek az ugráló autók, lesz gumifüstöltetési verseny, valamint Drag Show futamokat rendeznek, ahol ezer lóerős, V8-as motorokkal felszerelt gyorsulási versenyautók mérkőznek egymással.  Szintén szombaton tartják a bikarodeó bajnokság döntőjét. A versenyzőknek nyolc másodpercet kötelező a bika hátán tölteni, majd sikeres földre érkezéssel kell zárni a mutatványt. A futamok között vadnyugati bemutatókkal szórakoztatják a közönséget. Minden amerikai autós fesztivál szinte kötelező része a nagy vasak felvonulása, valamint a Big Foot show, amikor a traktorméretű gumikkal felszerelt kisteherautó egyszerre két kisebb, jellemzően japán gyártmányú kocsit lapít az aszfaltba.