Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Gazdaság

Arcmaszk is került a bölcsőde alapköve alá

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vértessomló 113 millió forintos támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban, amelyből modern bölcsőde épülhet a településen.

Arcmaszk is került abba az időkapszulába, amelyet a bölcsőde alapkő letételekor az új gyermekintézmény területén helyeztek el. Igó István polgármester köszöntőjében kiemelte: az elmúlt években több beruházás történt a faluban, ám új intézményt legutóbb 1993-ban építettek. Hozzátette: a német nemzetiségi óvoda maximális gyermeklétszámmal működik, s már nagy szükség van a tizennégy gyermeket fogadó bölcsődére is.

Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő a település vezetőjével zajlott tárgyalási folyamatról szólt, amelynek eredményeként a megyei önkormányzat segítségével 113 millió forintos TOP-os uniós támogatásból építhetik meg a bölcsődét.

Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke kiemelte: TOP-os támogatásból a megyében 26 milliárdnyi beruházás valósul meg, s ezt az összeget további tízmilliárddal szeretnék növelni. Ebből Vértessomlóra már 90 millió került, amely a polgármesteri hivatal mellett az iskola, az óvoda és az idősek otthona megújítását szolgálta. Ezt az összeget most jelentősen növeli a bölcsőde építésére fordítható 113 milliós támogatás, amelyhez még önerőt sem kellett biztosítania a helyi önkormányzatnak.

Forrás: kemma.hu