Az ikonikus brit együttes újabb sikeres koncertje hazánkban

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy évente képes megrendezni egy teltházas koncertet, a Depeche Modenak ez sikerült! A 2023-ban indított Memento Mori World Tour koncertsorozat keretében már másodjára jártak hazánkban. Tavaly a Puskás Arénában, márc. 26-án pedig az MVM Dome-ban élvezhette élőben zenéjüket a magyar közönség.

A performansz nem változott a 2023-ashoz képest, ennek ellenére a brit formáció érkezését hatalmas érdeklődés övezte. S bár a zenekar már 44 éves, a frontember, Dave Gahan összetéveszthetetlen bariton hangja és karizmatikus színpadi jelenléte biztosíték volt arra, hogy a rajongók továbbra is a megszokott minőséget kapják. A zenészek már korábban, a Global Spirit körút alatt is háromszor léptek fel hazánkban és sikereik alátámasztották, hogy nincs kockázat abban, ha ugyanazt a produkciót többször is bemutatják egy adott helyen. Ezt bizonyította a keddi fellépésük is!

A Memento Mori a zenekar 15. stúdióalbuma, melynek kezdeti munkálataiba még a DM alapító tagjai közösen kezdhettek bele, befejezése azonban Andrew Fletc 2022-es halálát követően Dave Gahanre és Martin Gorera várt. A koncertsorozat célja így nemcsak az új album népszerűsítése, hanem egyfajta tisztelgés is elhunyt társuk emléke előtt.

A jelenlévők elmondása alapján a ledháttérnek és a kivetítőknek (amin hol a zenészeket, hol pedig klipbejátszásokat lehetett látni) köszönhetően extra show-elemek mellőzése mellett is elképesztő látványt varázsoltak a színpadra. A kisebb helyszínnek köszönhetően a rajongók is könnyebben a show részévé válhattak, így az estét egy családiasabb és intimebb légkör vette körül.

" Nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy a zenénk mennyire megérinti az embereket. Látjuk a koncerten és érezzük a színpadon." – nyilatkozta korábban az énekes.

Dave pedig biztos életre szóló élményt szerzett egy hölgynek, akinek elénekelte a Happy Birthday-t!