Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Komáromi nyomozók elfogták azt a 25 éves férfit, aki egyre-másra törte fel a garázsokat, tárolókat, hogy aztán ellopja, ami csak a keze ügyébe kerül. Komáromban, Ácson és Bábolnán garázdálkodott. 

– Több tucat tárolót és garázst tört fel Komáromban – közölte Nyári Dávid százados, a Komáromi Rendőrkapitányság bűnügyi osztály alosztályvezetője. – Vitt mindent, amit talált: szerszámgépeket, horgászfelszerelést, kompresszort, élelmiszert, tulajdonképpen bármit, amiről azt gondolta, hogy értékesíteni tudja. Az elkövetési módszerből arra lehetett következtetni, hogy a bűncselekményeknek ugyanaz vagy ugyanazok a tettesei. A nyomozás során aztán felmerült néhány lehetséges elkövető, főként egy 25 éves férfi, F. Dávid került a látókörünkbe. Végül február 16-án éjszaka az egyik szemfüles járőrünk összetalálkozott vele, és járőrtársával intézkedett ellene. Találtak nála fogókat, csavarhúzót és egy kámzsát is. Előbbiekről azt mondta, éppen a rokonának viszi vissza, utóbbiról pedig azt állította, hogy egy korábbi jelmezbálból maradt nála véletlenül.

F. Dávidot előállították, és még újabb bűncselekményeket is elismert, amelyek a gyanúsításban nem szerepeltek. Kábítószertesztje pozitív eredményt jelzett. A rendőrök látókörébe került további lehetséges elkövetőket is elfogtak, V. Csabát (22) és U. Balázst, akik szintén részt vettek lopásokban, és ugyancsak Ácson követték el bűncselekményeiket. F. Dávidot és U. Balázst letartóztatták, V. Csaba, aki teljes, feltáró vallomást tett, szabadlábon várja az ügy folytatását.

Forrás: police.hu