Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Az óvári karon kezdte a Széchenyi-egyetem a diplomaátadóinak sorát

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Széchenyi István Egyetem nyári diplomaátadóinak első ünnepségét az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon rendezték a minap. A frissdiplomásokat dr. Tóth Tamás dékán mellett dr. Nagy István agrárminiszter is köszöntötte. Az eseményen mintagazdaság címet kapott az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad.

A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának diplomaátadó ünnepségén dr. Tóth Tamás dékán kifejtette, a kar képzési-kutatási portfóliójának középpontjában ma már a legkorszerűbb precíziós technológiák, az agrárdigitalizáció, a környezetvédelem, a vidékfejlesztés, valamint a fenntartható élelmiszeralapanyag- és élelmiszer-termelés állnak. „Az elmúlt időszakban az egyik fő hangsúlyt a magyar és az angol nyelvű képzések bővítésére helyeztük, így összesen tizenegy új alap-, mester- és mikrokredites képzést indítottunk” – hangsúlyozta.

A dékán elmondta, a korábban megvalósult beruházások után további jelentős fejlesztéseket terveznek: a Széchenyi István Egyetem és a százszázalékos tulajdonában lévő Uni-Agro-Food Kft. összesen több mint 1,7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a kormány által meghirdetett Vidékfejlesztési Program keretében.

A végezetteket Nagy István agrárminiszter, a kar egykori hallgatója is köszöntötte, kijelentve: ők a jövő zálogai, náluk vannak a válaszok a 21. század kihívásaira. „Az agrártárca küldetése, hogy minél szélesebb körben elterjedjen a precíziós gazdálkodás, és minél többen használják a digitális technológiák adta lehetőségeket. Nélkülözhetetlen továbbá, hogy a mezőgazdaságban és az élelmiszer-iparban a világra nyitott, innovatív, a legújabb ismeretekkel felvértezett szakemberek dolgozzanak. Támogatási rendszerünknek köszönhetően történelmi léptékű források állnak rendelkezésünkre, de ugyanilyen fontos az is, hogy legyenek, akik stratégiai gondolkodással, jövőorientáltan élnek a lehetőségekkel, és képesek használni a modern digitális eszközöket. Versenyképes tudás nélkül ugyanis nincs versenyképes agrárium. Ehhez pedig erős agrár-felsőoktatásra és az ezzel szorosan együttműködő kutatási háttérre van szükség.”

A frissdiplomások eskütételét, oklevelük átvételét és a végzett hallgatók búcsúzását követően hallgatói díjak átadása, majd a Mintagazdaság cím adományozása következett. Az utóbbit az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad nyerte el, az oklevelet pedig Cseri Dávid, a ménesgazdaság igazgatója, a kar egykori hallgatója vette át. (Fotók: Széchényi István Egyetem)