Kezdőlap KÉK HÍREK

Baleset az M1-esen

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök egy személyi sérüléssel és hét anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt napon.

A rendőrségre bejelentés érkezett, hogy az M1-es autópálya 109-es kilométerszelvénye közelében, a Budapest felé vezető oldalon egy gépjármű felborult és egy férfi a gépkocsiba szorult. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy 50 éves dunakeszi férfi közlekedett személygépkocsijával Hegyeshalom irányából Budapest felé. Haladása során gépjárműve sebességét – a szemle adatai alapján – nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, aminek következtében a nedves burkolatú úttesten az autója felett elvesztette az uralmát, az út jobb oldali szalagkorlátjának ütközött, majd az út melletti árokba csapódott, és tetejére borulva állt meg. A gépjármű sofőrje megsérült, őt a mentők kórházba szállították.

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A rendőrség az alábbi tanácsokra hívja fel a figyelmet a közlekedési balesetek elkerülése érdekében:

  • Esős időszakban a felüljárókon, a hidakon, továbbá az erdősávval védett útszakaszokon az átnedvesedett falevelek miatt fokozottabban kell számolni az úttest csúszósságával. Ilyen helyeken kellő időben csökkentse járműve sebességét!
  • Száraz útszakaszról a vizes szakaszra történő ráfutás balesetveszélyes helyzetet teremthet.
  • A közlekedőknek számítaniuk kell arra, hogy a járművek által az aszfaltra felhordott sár csúszóssá teheti az utakat.
  • Csak az őszi közlekedésre felkészített, megfelelő műszaki állapotú járművel induljanak útnak. Ne feledjék, hideg időjárási viszonyok között nagymértékben csökkennek a nyári gumiabroncsok tapadási tulajdonságai!
  • Esős időszakban csökken a látótávolság, és a csúszós utakon megnő a féktávolság.
  • Fontos a megfelelő követési távolság és a jármű sebességének helyes megválasztása.
  • Az egyre korábbi sötétedésre való tekintettel kérjük, hogy fordítsanak fokozott figyelmet láthatóságukra, hiszen biztonságunkért mi magunk tehetünk a legtöbbet!

…hogy mindenki hazaérjen!

Forrás: police.hu