Bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe Pápai Joci

    Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

    Bejutott Pápai Joci az Origo című dallal az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe csütörtökön este Kijevben. \”Nekem már az győzelem, hogy egyetlen romaként a döntő résztvevője lehetek\” – fogalmazott az énekes az MTI-nek.

    Magyarországot képviselő énekes a verseny második elődöntőjében a 18 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a 26-os döntő résztvevője.

    A Duna televízióban a helyszínről élőben közvetített elődöntőben Pápai Joci kiválóan énekelt, a versenyben a produkciók énekhangja élőben hangzik el, a zene azonban előre rögzített felvételről megy. A színpadon hegedűn Kapcsos Emese és Virág Alexandra táncos kísérte az énekest, a produkció nagy sikert aratott a kijevi arénában.

    papaijoci
    „Nekem már az győzelem, hogy egyetlen romaként a döntő résztvevője lehetek” – fogalmazott Pápai Joci az elődöntő után. Hozzátette: tudomása szerint az Eurovíziós Dalfesztivál történetében még soha nem volt roma előadó a döntőben, így számára óriási siker, hogy idáig eljuthatott. Kiemelte: csapata mellett az MTVA-tól is nagyon sok segítséget kap és kapott, hogy eredményesen haladhasson a döntőig vezető úton. „Valóra vált az álmom, együtt elértük, amiért hónapok óta keményen dolgoztunk” – mondta Pápai Joci.

    Az idei dalfesztiválon 42 ország vesz részt. Automatikusan döntős a rendező ország – amely az előző évi győztes, azaz idén Ukrajna -, valamint a dalfesztivált alapító öt állam, Spanyolország, Franciaország, Németország, Olaszország és az Egyesült Királyság.

    Az Eurovíziós Dalfesztivált, amely az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny, évről évre mintegy 200 millió ember nézi.