Kezdőlap KÉK HÍREK

Belekötött, majd ököllel ütötte meg vitapartnerét

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A soproni rendőrök egy 20 éves zagyvarékasi fiatalt hallgattak ki gyanúsítottként súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

Sopronból érkezett bejelentés a rendőrségre egy verekedésről. A kiérkező rendőröknek a sértett elmondta, hogy a Wesselényi utcában megállt egy társaság mellett, akik közül egy fiatalember – minden előzetes szóváltás nélkül – ököllel többször arcon ütötte őt, majd amikor a földre esett a nyakát is fojtogatta. Az ütések következtében a bántalmazott férfi orrcsontja eltörött. Az esetnek egy éppen arra közlekedő gépkocsi utasai is szemtanúi voltak, ők értesítették a hatóságot. A bűncselekmény feltételezett elkövetője egy rollerrel hagyta el a helyszínt.

A járőrök a kapott személyleírás alapján rövid időn belül elfogták a 20 éves zagyvarékasi férfit, majd a Soproni Rendőrkapitányságra történt előállítását követően a nyomozók – őrizetbe vétele mellett – súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őt.

Forrás: police.hu