Kezdőlap KÉK HÍREK

Mindenkibe belekötött

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A 23 éves bábolnai fiatalt a győri nyomozók garázdaság vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Lakossági bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. október 19-én 12 óra körül arról, hogy Győr belvárosában egy fiatalember minden útjába kerülő járókelőbe beleköt. Amikor a rendőrök a helyszínre értek a 23 éves H. Márk a Bajcsy-Zsilinszky utcában, egy pékség elé kihelyezett szemetes edényt ütlegelve őrjöngött, ezért őt elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították. A szemtanúk elmondták, hogy a fiatal – a rendőri intézkedést megelőzően – az Aradi Vértanúk útján üvöltözött, az egyik ott lévő kirakat üvegét lefejelte, illetve korábban a vasútállomás környékén belekötött a járókelőkbe, az egyiküket minden ok nélkül meg akarta verni.

A nyomozók H. Márkot garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: police.hu