Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Sokszor érzem úgy, hogy a városi közlekedést direkt úgy alakítják ki, hogy minél jobban felbosszantsák a bringásokat, és elvegyék a kedvüket a kerekezésről.
Én ezt leginkább akkor érzem, amikor éppen megyek valahova….
És még csak nem is az a legnagyobb baj, ami pl. Győrben a Tihanyi aluljárónál vagy a most épült szentiváni hídnál tapasztalható, hogy a drága jó lendület elvész mert jön egy 90 fokos vagy még meredekebb visszafordító kanyar, és szinte nullára kell fékezni – sokkal inkább az zavar, hogy 100-200 méterenként elsőbbséget kell adnom az autósoknak egy körforgalom, vagy egy hiányzó kerékpárút átvezetés miatt. Mindig nekem, a bringásnak.
Valaki gondolkodott már azon, hogy vajon milyen is a jó kerékpáros közlekedés?
Egyszerűsítsük le a három legfontosabb szempontra. Szerintem egy kerékpárút legyen gyors, kényelmes és biztonságos.
Tehát legyen gyors, azaz a létező legrövidebb úton, és ne nagy kerülőkkel tudjunk eljutni a célunkhoz. Legyen kényelmes, azaz tartható legyen a kiválasztott tempó, ne kelljen sokszor nullára fékezni a bringát. És persze legyen biztonságos, amennyire lehet ne kelljen se autósokkal, se gyalogosokkal túl sokszor konfliktushelyzetbe kerülni.
Nézzük a dolog pozitív oldalát. Városunk az elmúlt évek alatt sikeresen eljutott oda, hogy ma már a három indokolt feltételből egyszerre kettő is teljesül!
Vagyis vannak gyors és biztonságos útvonalaink. Például ha Szabadhegyről a Jereváni – József Attila út találkozásától be akarok jutni a Kamarai Székházhoz, végig van biztonságos kerékpárút, ami nyíl egyenes. Kényelmi szempontból viszont kész katasztrófa. Fél tucatnyi lámpás kereszteződés úgy van kialakítva, hogy a zöldhullám az 50 km/h-s sebességgel közlekedő autósokat segíti, a bringás meg olykor percekig áll és várja, hogy zöld legyen. és akkor még nem beszéltünk a sok körforgalomról, ahol a mackósajt mindig a kerékpárost helyezi a második helyre.
De ne legyünk telhetetlenek, tényleg vannak kényelmes utak, amelyek ráadásul biztonságosak …. Cserébe viszont nem gyorsak. Tehát ha pl. ha az előbb említett start pozícióból a belváros felé igyekszem, akkor a Szauter út vagy az Erfurti út felé kerülve, aztán a Fehérvári úton haladva még akkor is hamarabb odaérek majd a célhoz, ha tudom, hogy a 3 km helyett 4.5 km-t kell megtennem. Vagyis 50%-kal hosszabb lesz az út – és mégis, időben rövidebb. Igen. Egyes napszakokban pont ennyit jelent, hogy pár körforgalommal és néggyel kevesebb lámpás kereszteződés vár rám.
És igen, persze vannak gyors és kényelmes útjaink – ezek viszont egyáltalán nem biztonságosak. Mert ha kihasználnám azt, hogy nem a kerékpárúton, hanem az autóúton közlekedek, akkor talán tudnék annyi időt nyerni, hogy nem akaszt meg mindig a zöldhullám. De persze ez cseppet sem biztonságos, hiszen ha van kerékpárút, akkor nyilvánvaló, hogy semmi keresnivalónk nincs ott, ahol az autók közlekednek. De legalább gyors lenne…. amíg el nem gyúr valaki az egyik kanyarban.
De ne legyünk igazságtalanok. Győrben ahogy ideális kerékpáros út, úgy ideális kerékpáros sincs.
Milyen is lenne az ideális bringás? Nézzük itt is a három legfontosabb tulajdonságot: legyen figyelmes a többi közlekedőre, ne viselkedjen felsőbbrendűen, azért mert ő bringás és persze tekerjen szabályosan.
Tehát legyen figyelmes, így pl. ne mobilozzon, ne hallgasson zenét, hanem figyelje az utat és lehetőleg csak a közlekedésre koncentráljon. Aztán próbálja meg emberszámba venni különösen az autósokat és a gyalogosokat, legyen pl. toleráns, ha éppen egy gyalogos a kerékpárúton megy és ne akarja egyből a szabályokra tanítani miközben éppen kikerüli. Végezetül ő maga is közlekedjen szabályosan – azt hiszem ezt nem kell jobban megmagyarázni.
Ismerünk ilyen bringást? Ugye ritka.
Én viszont már odáig eljutottam, hogy büszkén mondhatom, hogy a három kívánalomból egyszerre kettőnek azért meg tudok felelni!
Éz persze azzal jár, hogy ha például figyelmes és toleráns vagyok, akkor olykor megszegem az apró szabályokat. Például amikor már a negyedik lámpás kereszteződésben vált előttem éppen pirosra a lámpa, akkor hajlamos vagyok a járdán 10-20 métert tekerni és ahol már nincs záróvonal és nincs forgalom sem, ott kényelmesen átkelni az úton. Figyelmesen, de nem biztos, hogy szabályosan.
Viszont ha meg szabályos és toleráns vagyok, akkor meg nem vagyok mindig figyelmes. Bizonyára mással is előfordult, hogy ha tudom, hogy kényelmes és biztonságos úton tekerek, simán belefér, hogy egy-két telefont elintézzen menet közben. Le kellene róla szokni, de miután az út nem gyors, hiszen hová rohanjak, úgyis piros lesz a lámpa, mindig azt hiszem, hogy csiga tempóban ez még éppen belefér.
És persze előfordul az is, hogy szabályos és figyelmes vagyok, de akkor meg nem mindig vagyok toleráns. Nem tartozik a kellemes forgalmi szituációhoz, amikor pl. kisgyermekek játszanak a járdán futó kerékpárúton vagy az autósok számára a forgalomelterelést a bicikliút rovására oldják meg. Persze amíg a legtöbb kerékpárút úgy épül, hogy egy vödör sárga festékkel a járdát gyalogos és biciklis sávra osztják, addig nincs min csodálkozni. Csak ha az ember olykor megkéri a másikat, hogy legyen olyan kedves és hagyja szabadon a bicikliutat, akkor van az úgy, hogy meg akarjuk magyarázni egymásnak, hogy kinek van igaza.
Persze jártam már tökéletes kerékpárúton, ahogy mások is úgy én is.
És ha emlékeim nem csalnak, minta akkor és ott én is ideális bringásként viselkedtem volna.
Mert ha nekem egy jó tempóval kijön a zöld hullám, aligha jut közbe eszembe, hogy mobilozzak, vagy megálljak osztani az észt a bringás úton kóválygó gyalogosoknak. A kerékpáros legdrágább kincse ugyanis a lendület: ha az megvan, nem adjuk oda semmiért!
