Találatok a következő címkénkre:
színház
Tizenöt éves a Grund Színház – négynapos jubileumi fesztivállal ünnepel a budapesti improvizációs társulat
A Grund15 elnevezésű programsorozat előadásokat, tréningeket és közösségi eseményeket kínál, amelyek a társulat sokszínű repertoárját és az improvizáció erejét mutatják be november 13. és 16. között. A fesztiválon a Grund...
Ma van a magyar dráma ünnepe
Szeptember 21-én a magyar dráma napját tartjuk, Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883-as õsbemutatójára emlékezve. Ezen a napon, pontosan 142 éve hangzott fel először Paulay Ede rendezésében a...
II. Duna Nemzetközi Színházi Fesztivál – négy napig a művészet árad
A nulladik nappal már kedden elkezdődött, de hivatalosan június 5-e és 9-e között rendezik meg a II. Duna Nemzetközi Színházi Fesztivált. Öt ország, nyolc városából érkeznek társulatok Győrbe. A sorozat...
Négy díjat kapott Urbán András rendezése a legfontosabb szerbiai színházi fesztiválon
Az Újvidéki Színház „Történt egyszer Újvidéken” című előadása Urbán András rendezésében négy díjat nyert Szerbia legnagyobb színházi fesztiválján, a Sterija Játékokon. A teátrum közleménye szerint a Történt egyszer Újvidéken című...
A román válogatottól Győrön át Brinckmann professzorig: Bács Ferenc kalandos élete
A legnagyobb magyar színészek közé tudott emelkedni, pedig negyvenéves volt már, mikor átszökött feleségével a Ceausescu-rendszer elől hazánkba. Kacifántos életének egyik állomása városunk, Győr volt. Bács Ferenc színészre emlékezünk...
Színház és állatvédelem? Igen!
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány a Thália Színházban Művészek az állatvédelemért címmel indított programot. Az előadások szemléletet formálnak a szervezők szerint. Gyermek- és ifjúsági produkciók előtt egy színművész négylábú...
Digitális színház: a néző is részévé válik az előadásnak
Nemzetközi kuriózumokkal, digitális technológiákat alkalmazó, interaktív előadásokkal várja a tizenéveseket a PlayOn! Budapest Nemzetközi Ifjúsági Színházi Fesztivál. A május 17-től 20-ig tartó eseményt a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében rendezi...
Az ismert történet kicsit másként
A Maribori Nemzeti Színház Tatabányán mutatta be Immaculata című egyedi előadását a színházi olimpián. A szlovén monodráma a mindenki által ismert Krisztus történetet mutatja be – de Szűz Mária...
Kezdődik a 10. Színházi Olimpia
58 ország 400 társulata 750 produkcióval és 7500 fellépővel várja az érdeklődőket, a programok július 1-jéig országszerte csaknem 100 helyszínen valósulnak meg. A különleges előadások, színházi, tánc-, báb-, gyermek- és...
Bemutatták a Jó gyerekek képeskönyvét
Mi történik a gyermekkel, ha a gyufával játszik? És ha szopja az ujját? Esetleg nem hajlandó fésülködni, körmöt vágni? Mindez kiderül a Jógyerekek képeskönyve című darabból, amelyet a hétvégén...
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2026.04.09.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit: Már működik Győrújfalu új jelzőlámpás csomópontja.
Beérkezett az utolsó adomány is ahhoz az összefogáshoz, amelynek köszönhetően teljesen megújulhatott a...
18 év felett!
Éveken át megerőszakolta nevelt lányait
Kiemelt tartalmainkKiemelt
Új korszakba lépett Robyn:megérkezett a Fonogram-díjas énekesnő rég várt albuma. A nemzetközi pop egyik...
Tűzesethez riasztott önkéntes tűzoltót bírságolt meg a romániai Galati megyében a rendőrség, amiért nem...
A hosszabb napos idő után több helyen megmutatta már magát a medvehagyma, például a Bakonyban. A növény...



