Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Csökken a lakásépítési kedv

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Összesen 6517 új lakás épült idén az első félévben, ami 30 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentéséből. Az elemzésből látszik az is, hogy az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő ingatlanok száma viszont kevesebb lett. Budapesten 27, míg a megyei jogú városokban és községekben 3,5 százalékos a csökkenés, emelkedés csak a többi városban tapasztalható.

(Forrás: Világgazdaság)