Újságírónak lenni jó. Tulajdonképpen semmihez sem kell értened, csak az adott témához, amin éppen dolgozol. Persze ha hétről hétre ugyanazzal foglalkozol – nálam ez a kajak-kenu és az erősember sport – akkor egy kicsit szakértője leszel, de azért tudod magadról, igazából csak a felszínt kapargatod. Én a huszonhatodik évemet kezdem ezen a pályán, ebből a legtöbb időt országos televíziók regionális tudósítójaként tevékenykedtem, így az egyik nap pl. a méhészethez, a másik nap a hiányszakmákhoz, a harmadikon meg a választási rendszerhez kell érteni egy kicsit. Ugyanaz az előnye, mint a hátránya: mire beleásnád magad egy témába, már rég mással kell foglalkoznod. Szinte minden témához hozzá tudsz szólni, de szinte csak a lényegét érted, a finomságait aligha. De azért mindig van, amikor megállsz egy pillanatra, mint én most, hogy az okostelefonok kapcsán a digitális függőség volt a téma.
Újságíróként persze van rá magyarázatom is, hiszen a munkához is kell az okostelefon – de nem is emiatt kezdek függővé válni, hanem azért, mert észrevettem azt, hogy ha lehúzzák a sorompót és autóban ülök, akkor akarva akaratlanul előveszem és használom. Lehet, hogy már régóta így teszek, de most, hogy tudatosan elkezdtem figyelni a szokásaimat, ez tűnt fel elsőként. Más igazán komoly problémát még nem találtam, de már emiatt is azt érzem, hogy ez már a start a lejtőn, jobb megállni most, amíg ura vagyok a helyzetnek, és kevésbé fáj.
Úgy érzem, elsősorban a gyerekem miatt kell megtennem. Ő is annak a generációnak a tagja, akiknek a mindennapjaihoz hozzá tartozik, hogy már vele van az okostelefonja – hiszen ez nemcsak a kapcsolattartás része, sokkal több annál. Ahhoz, hogy nála megtaláljuk a mértéket, először saját magunknál kell. Nem hiszek abban, hogy a telefonnal van a baj, abban hiszek, hogy a mértéket kell megtalálni. Ebben kell nekem úgy példát mutatnom, hogy közben azért nekem ez munkaeszköz is – szerencsére remek kollégáim vannak, akiket már nem ellenőrizni kell, hanem inkább csak sokszor közösen kell gondolkodni, így úgy érzem most nyugodtan belevághatok egy kísérletbe.
Ehhez találtam most egy segítséget. A napokban jelent meg Catherine Price könyve magyarul – Digitális detox a címe. A szerző az útmutatóban azt írja: ha megismerjük a szokásainkat, akkor meg tudjuk szüntetni a függőséget úgy, hogy természetesen nem kell lemondani a digitális előnyökről, nem kell visszavonulni a középkorba, egyszerűen csak segít megtalálni azt az egyensúlyt, amit a digitális platformokon tölt az ember.
Aki meg szeretné érteni a problémát, az a könyvől is megteheti, de én most Simon Sineket hívám segítségül, aki így foglalta össze:
„Tudjuk, hogy a közösségi háló és a mobiltelefon használata vegyi anyagot, ún. dopamint szabadít fel. Ezért jó érzés az, ha valaki üzenetet kap. Ezért számoljuk a lájkokat, ezért nézzük meg tízszer is, hogy nő-e az aktivitás. Dopamin pontosan az a vegyi anyag, ami akkor vált ki jó érzést, ha dohányzunk, iszunk, szerencsejátékot játszunk. Más szavakkal rendkívül nagy függőséget okoz. Korhatárt szabunk a dohányzásra, szerencsejátékra, alkoholfogyasztásra, de nincs korhatár a közösségi hálón és a mobiltelefon használatában. Pedig az olyan, mintha kinyitnánk a bárszekrényt, és azt mondanánk a tinédzser gyerekünknek: „Tessék, szolgáld ki magad.” Alapjában véve pontosan ez történik. Pontosan ez történik. Az alkohol nem rossz, a túl sok alkohol rossz. A szerencsejáték lehet szórakoztató, a túl sok szerencsejáték veszélyes. Semmi baj sincs a közösségi hálóval és a mobiltelefonnal, a mértékkel van baj….”
.
Lehet, hogy sok családnak, akik már elkezdtek foglalkozni a témával van már egy jól/rosszul működő receptje. Biztos vagyok abban is, hogy nincs olyan, ami mindenkinél működik, ahány ember, annyiféle megoldás lehet jó, hiszen nem vagyunk egyformák. Állandó műsorvezető társam, Scharek Zsuzsi minden héten elmondja: a média hatalom, mi, akik ennek részesei vagyunk eldönthetjük, hogy jó vagy rossz dolgokra használjuk. Hát akkor vegyük komolyan az új évtized egyik legnagyobb kihívását, kísérleti nyúlként meg itt vagyok kezdetben én.
A könyvet elkezdtem olvasni, de még nagyon az elején tartok. De ígérem, hogy hétről hétre beszámolok, hogy mire jutottam, sikerül-e megfelelnem elsősorban a saját elvárásaimnak, vagy elbukok és mehetek fasorba.
