Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Döntetlen a felkészülési meccsen

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Harmadik felkészülési mérkőzését játszotta csütörtökön az ETO FC Győr. A zöld-fehérek az NBII-es Csákvár ellen egy gólos hátrányból a hajrában egyenlítettek Magasföldi szabadrúgásgóljával.

Az eto.hu beszámolója első félidőben a Csákvár került előnybe a 12. percben, amikor egy szöglet után a hazai védelem röviden szabadított fel, Fényes Sz. jobb oldali beadására Kiprich D. érkezett középen Kunságit megelőzve, és fejelte a labdát könnyedén a hálóba.

Az első játékrészben a vendégek, a másodikban az ETO birtokolta többet a labdát, és a meddő mezőnyfölényüket a hajrára tudták gólra váltani. A 83. percben aztán kiegyenlített az ETO: Magasföldi futhatott neki egy jó szögből elvégezhető szabadrúgásnak, a labdát 23 m-ről a felugró sorfal felett védhetetlenül csavarta a Csákvár kapujának bal alsó sarkába (1-1).

A hajrában megélénkült a játék, de végül egyik csapat sem tudta a győzelmet kicsikarni, így igazságos 1-1-es döntetlen született az ETO-Csákvár találkozón.

Szombaton délelőtt is játszik az ETO felkészülési meccset: 10 órakor Lipóton a Zalaegerszeggel találkoznak a zöld-fehérek, a délutánra meghirdetett, Gabcikovo elleni meccs viszont elmarad!