Én megértem Borbély Balázst. Nézem, olvasom a nyilatkozatait, hogy a Fradihoz hazatért.
Rövid ismeretségünk alapján azt mondom: el is hiszem neki.
Nekünk ilyet soha nem mondott.
Ahogy néhány edző kollégájával beszéltem, amikor a Fradi korosztályos edzője volt, már akkor is látszott rajta, hogy fradista.
Ahogy fradista volt a Mágus is, aki ott nőtt fel, és Pinyő is, aki még az ETO bajnoki címénél is hordta a Fradi medált. Borbély Balázs is lehet fradista.
Lehet, hogy Győrben soha nem itthon volt, hanem csak azért jött, hogy elvégezzen egy munkát.
Talán soha nem is járt a városban, csak az úton, amíg hazament Dunaszerdahelyre.
Abba a városba, ahol köztudott, a legtöbben a magyar csapatok közül a Fradinak drukkolnak. Szerintem Balázs gyermekkorától Fradi drukker volt. Bántani kell ezért? Szerintem nem.
Azzal, hogy a két klubnak közös a tulajdonosi köre, még a szurkolóiknak nem kell azonos szimpátiák és értékek mentén gondolkodni. Többen mesélték, hogy a szerdahelyiek közül sok focidukker nem örült, amikor az ETO Kisvárdán nyert. Mert így nem lett bajnok a Fradi.
Balázs tehát megkapott egy munkát Győrben. De nem úgy, ahogy annak idején a Mágus, vagy Pinyő. A Mágus kimondottan jönni akart az első tárgyalások után, mert érezte, hogy Szániel Jani bácsival egyet akarnak. Pinyőt meg úgy hívta vissza Tarsoly Csaba, hogy Csertői Auréllal a második volt akkor a csapat. De a Monpellier elleni emlékek miatt az érzelmekre hallgatott az akkori elnök, mindenféle logikát felrúgva. A bajnoki cím jelzi, hogy később neki lett igaza – még ha soha nem tudjuk meg, hogy mi lett volna ha Relli marad. Mint ahogy az elmaradt bajnoki cím ellenére sokunknak minden idők legjobb csapata a az 1997-es brigád. A békéscsabai különítménnyel, Stark Petivel, Lakos Palival, Korsós Gyurival és Fehér Mikivel.
Borbély Balázsnak aligha fontosak ezek a nevek. A munkát ugyanakkor a reméltnél sokkal jobban elvégezte, amiért minden tiszteletet és kalapemelést megérdemel.
De. Képzeljük el a történetet fordítva, hogy egy ETO drukker edző ül a Fradi kispadján.
És a Fradival lesz bajnok és azután hívja az ETO.
Ugye hogy jönne.
Én a helyében biztos jöttem volna.
Mert nekem az ETO a fontos.
Borbély Balázsnak meg a Fradi.
Így emlékezzünk arra, hogy a munkát, amit kellett viszont tökéletesen elvégezte, még jobban is, mint azt bármelyikünk bármikor gondolta volna. Hogy mi ebben többet láttunk, és egy kicsit beleszerettünk és azt szerettük volna, ha ezt viszonozza?
Igen, szobra lehetett volna és a verebesi magasságba emelkedhetett volna. De nem ez volt az útja.
Sokan most árulónak tartják, és azt mondják: Verebes meg Pintér Attila nem tett volna ilyet.
Ezt soha nem tudjuk meg, lehet ők is megtették volna, ha hívták volna őket, csak lehet őket a bajnoki cím után nem kereste a Fradi.
Mert a fradisták mindig fradisták maradnak, az ETO-sok meg ETO-sok.
Tartsuk meg Borbély Balázst az emlékeinkben olyannak, amilyen ő volt. Egy nem sokat beszélő, de határozott és jó edzőnek, akivel Hidegkuti Nándor után a legmeglepőbb bajnoki címet zsebeltük be.
És szurkoljunk továbbra is a csapatnak, mert az ETO mi vagyunk. Arra úgy se lett volna garancia, még Borbély Balázzsal sem, hogy maradunk ezen a szinten. Az új edző pedig – legyen az bárki is – kapja meg tőlünk ugyanazt a bizalmat, amire ilyenkor szüksége van.
A Fradi meg az állami gondozottsága, a szurkolói viselkedése és a sokszori kivételezések miatt eddig se volt szimpatikus számunkra, valószínű ezután se fogjuk megszeretni. S bár ebben néhány kollégámmal nem értek egyet, ahogy egy Liverpool szurkoló se szurkol a nemzetközi kupában egy Manchester Citynek azért mert az történetesen ugyanúgy is angol, mi se szurkolunk a Fradinak azért, mert az is magyar. Éppen ellenkezőleg. Sokkal inkább kárörvendőek vagyunk és alig várjuk, hogy véget érjen számukra az éppen aktuális sorozat és kihulljanak végre. Most majd Borbély Balázzsal a kispadon.
