Kezdőlap KÉK HÍREK

Elfogták a halálos gázolót, két hónapig bujkált

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mint korábban megírtuk, kerékpárost ütött el  július 9-én 22 óra körül Mercedes ML típusú gépkocsijával egy sofőr a 84125-ös számú úton, Ikrény térségében. A biciklis a helyszínen életét vesztette. A balesetet követően az autóvezető megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott el.

Az ügyben a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított, rövid időn belül beazonosították a baleset feltételezett okozóját, aki időközben a hatóság elől ismeretlen helyre menekült, ezért ellene elfogatóparancsot adott ki a rendőrség.

Augusztus 30-án, a kora reggeli órákban a vármegyei rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály és a Felderítő Osztály munkatársai közös akció keretében őt Öttevényen, a Fő utca egyik házánál elfogták.

A férfi ellen a rendőrök – letartóztatása mellett – halálos közúti baleset gondatlan okozása vétsége, illetve veszélyhelyzetet előidéző általi segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetése miatt folytatják a büntetőeljárást.