Életének 65. évében elhunyt Kadler Gusztáv, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség alelnöke, a Graboplast Győr Kajak-Kenu szakosztályának elnöke, Győr díszpolgára, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja.
Ki tudja, milyen kézilabdázó vált volna belőle, ha nem megy le a győri Vízitelepre tizenévesen. De hiába borult be többször is az első edzésen, mégis ott ragadt – és milyen jól tette. Megfogta a hangulat, a társaság – és aztán jöttek az első sikerek is a korosztályos versenyeken. Öt magyar bajnoki címe mellett büszke lehetett arra is, hogy 1979-ben kijutott a felnőtt világbajnokságra, amelyen a Svidró József, Kosztyán József, Sztanity Zoltán, Kadler Gusztáv négyes az ötödik helyet szerezte meg ezer méteren.
Ekkor még aligha sejtette, hogy sportvezetőként minden idők legnagyobbjai közé emelkedik. Ám 1990-ben, amikor a kajak-kenu szakosztály a megszűnés szélén állt ő állt a csoport élére. Igazi hadvezérként lépésről lépésre építette újjá a birodalmat, amelynek alapértékei ugyanazok voltak, amit gyermekként átélt: olyan hagulatot teremteni, amiben a versenyzők jól érzik magukat, inspirálják egymást a jobb eredmények elérése érdekében – és közben olyan oktató-nevelő munka legyen a háttérben, ami láthatatlanul beléjük neveli azt a szellemiséget, ami a sportágra annyira jellemző. Többezren kaptak ebből, ők mindannyian pontosan tudják, hogy ez mit jelent számukra.
1995-ben választották meg először a Magyar Kajak-Kenu Szövetség alelnökének, így ekkortól már nem csak a saját versenyzőit, a magyar válogatottat is koordinálta, megszámlálhatatlan világversenyen vezette csapatát sikerre. Négy olimpián is ő volt a kajak-kenu delegáció csapatvezetője – valamennyi rendkívül eredményes volt, hiszen Sydneyből, Athénból, Pekingből és Londonból összesen 12 aranyérmet hoztak a versenyzők. Általános alelnökként illetve a regionális fejlesztésekért felelős alelnökként ő volt az egyik motorja annak a fejlődésnek, amelynek köszönhetően az elmúlt időszak legeredményesebb hazai sportágává nőtte ki magát a kajak-kenu.
Eközben Győrbe hozott a maraton szakágban három világ- és egy Európa-bajnokságot – a mai napig ezeket tekintik etalonnak, ha mérföldkövekről beszélnek. A győri klub szellemiségét a 2007-es VB-n tényleg mindenki megismerhette, amikor a Mosoni-Duna áradása miatt minden nap reggel, délben, este, sőt még éjszaka is szükség volt az önkéntes munkára, hogy ne kelljen törölni a futamokat. Ez újabb életre szóló élményt adott a társaság számára.
Ugyanúgy tudott örülni egy vidékbajnoki címnek is, mint egy olimpiai aranynak, minden sportolójához volt mindig egy-egy bíztató, jó szava. A versenyzők pedig minden szinten szállították az érmeket, így a győri szakosztály az elmúlt 30 évben a legeredményesebb hazai klubbá vált.
„Én mindent a kajak-kenunak köszönhetek, ezért próbálok a lehető legtöbbet visszaadni” – szokta mondani, és valóban. Itt ismerte meg Mariannt, aki később a felesége és gyermekei édesanyja lett. Ugyanabban a szellemiségben nevelte lányait és fiát, ahogy a szakosztályt is vezette: tudták mi a tisztesség, a munka, a figyelem, a szeretet és az egymás segítése. Biztosan lehetünk benne, hogy ez is kellett ahhoz, hogy megélhesse azt a pillanatot, ami oly keveseknek adatik meg. 2005-ben, amikor fia, Viktor megszerezte első világbajnoki címét, ő adhatta át neki a díjat, és együtt hallgathatták a himnuszt.
Kadler Gusztáv a lelkünkben mindig velünk lesz. Eszünkbe fog jutni, hogy mire tanított bennünket, egy döntés előtt képesek leszünk a másik szemszögéből is megvizsgálni a kérdést, és szenvedéllyel kezdünk a feladathoz nap, mint nap – hiszen ezt a példát láttuk tőle, ezt szerettette meg velünk. Megtanította nekünk, hogy hogyan legyünk úgy önállóak és felelősségtudóak, és eközben milyen szabályokat kell betartanunk, hogy jó emberek maradjunk.
Pár évvel ezelőtt egy interjúban azt mondta: „Arra vagyok a legbüszkébb, hogy rengeteg gyerek sportol nálunk, akik remekül érzik magukat a klubban. Hogy a nagy létszám ellenére is igazi családias egyesület a mienk, Győrben a kajak-kenu fogalom lett és persze arra, hogy rengeteg barátot adott számomra a sportág. Az életben megtapasztaltam, hogy a sportágban szerzett barátságok örökké megmaradnak, és ez nagyon jó érzés.”
Köszönjük a velünk töltött éveket, évtizedeket Guszti bá’!
