Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„Ma megnyitjuk a Threadst Európa több országa előtt” – írta Zuckerberg. Az új közösségi oldal idén júliusban debütált az Egyesült Államokban, és több mint száz másik országban – köztük az Egyesült Királyságban is, ám az Európai Unióban eddig különböző okokból nem volt lehetőség az elindítására, egészen a mai napig – közölte a The Verge.

Adam Mosseri, az Instagram vezetője a késedelem fő okát a jövőre hatályba lépő törvényekkel indokolta, illetve azzal, hogy azoknak meg kellett felelniük, ha el akarták indítani a Threads szolgáltatásait az EU-ban. Ez az átfogó, digitális piaci jogszabály a visszaélések visszaszorítását, valamint a versenyfeltételek kiegyenlítését célozza.
 

Az indulással egy időben a Meta a régióban élő felhasználói számára azt is lehetővé tette, hogy profil nélkül böngésszék a Threads felületét. A tartalmak közzétételéhez, valamint a különböző interakciókhoz azonban továbbra is Instagram-fiókra lesz szükség. Ugyanakkor már nem kapcsolódik olyan szorosan egymáshoz a két felület.

Az oldalon – hasonlóan az X-hez – rövid szöveges bejegyzéseket lehet közzétenni. A posztok legfeljebb 500 karakter hosszúak lehetnek, és linkeket, fotókat és legfeljebb ötperces videókat tartalmazhatnak. A Meta részéről a platform indítására a gyors növekedés és hirdetési felületek értékesítése lehetett a fő indok.