Borkai Zsolt polgármester és dr. Lipovits Szilárd jegyző november 27-én a Győri Városháza Ezüst Emlékérmet nyújtotta át Csepi Lászlónak, a megye területét érintő katasztrófa helyzetek megelőzésében, a káresetek felszámolásában, az ifjúság lakosságvédelmi felkészítésében valamint a polgári védelmi munka népszerűsítésében végzett elévülhetetlen érdemeiért. A kitüntetett úgy fogalmazott, visszatekintve szinte elrepült ez a 25 év, ami éppen eddigi életének a fele. Az ifjúság érdekében végzett nevelő célzatú tevékenysége is példaértékű. Az általa szervezett polgári védelmi – rendvédelmi tábor nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében, akárcsak az állandó kiállítás, amit 2010-ben egy felújított óvóhelyen hoztak létre a kezdeményezésére.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Megfújták a peronon felejtett fuvolát, meglett a tettes
Még novemberben elloptak egy ottfelejtett, milliós értékű fuvolát bőrtáskástól a győri vasútállomás egyik peronjáról. A zeneművészeti szakközépiskoláé volt, végül meglett a tettes. Korábban a...






