Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Elismerést kapott a siklóernyős

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője megköszönte a Pérről eltűnt 6 éves kislány kutatása szervezésében és a gyermek fellelésében nyújtott kiemelkedő munkát.

Egy péri tanyáról 2022. november 13-án 16 óra körül eltűnt kislány felkutatására hatalmas erők mozdultak meg. Szinte az egész ország aggódott, hogy a kislány épségben előkerüljön. A kutatást Váczi Attila rendőr ezredes, a Győri Rendőrkapitányság vezetője szervezte meg és fogta össze. Ezért a példaértékű tevékenységért 2022. november 25-én elismerésben és jutalomban részesítette Dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.

Másnap reggel, november 14-én a 6 éves gyermeket Mehringer Szabolcs siklóernyős látta meg a magasból a péri reptér közelében, aki azonnal leszállt hozzá, betakarta, megnyugtatta a kislányt, majd értesítette a kutatásban résztvevőket, így épen és egészségesen hazatérhetett szüleihez. Ezért a siklőernyős szintén elismerést és jutalmat kapott a megyei rendőrfőkapitányság vezetőjétől.

(forrás, fotó: police.hu)