Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Elkezdődött a felkészülés az ETO-nál

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Orvosi vizsgálatokkal és fizikai felmérőkkel kezdte a felkészülést a tavaszi szezonra az ETO FC Győr labdarúgó csapata. Megvannak a hazai edzőmeccsek időpontjai is.

Csütörtökön elkezdte a felkészülést a tavaszi idényre a labdarúgó NBIII Nyugati csoportjában szereplő ETO FC Győr. A zöld-fehérek három ponttal vannak lemaradva a listavezető Érdtől, így minden esélyük megvan rá, hogy egy jól sikerült felkészülés után kiharcolják a feljutást érő bajnoki címet.

Az első napon fizikai erőfelmérés és orvosi vizsgálat szerepelt a programban.

– Hétfőtől belekezdünk az érdemi részébe a munkának. A játékosok a szünet alatt is kaptak feladatokat, hogy megfelelő kondícióban kezdjék az évet. Az első két hét tiszta felkészülés után a programba folyamatosan bekapcsolódnak az edzőmérkőzések is – nyilatkozta Bekő Balázs, a csapat vezetőedzője az eto.hu-nak.

Az ETO kilenc felkészülési mérkőzést tervez a február 18-i bajnoki rajtig, ebből jelenleg öt hazai találkozó időpontját hozta nyilvánosságra a zöld-fehér klub.

Január 24. 13.00 ETO FC Győr – Szolnok

Január 26. 13.00 ETO FC Győr – Csákvár

Január 31. 15.00 ETO FC Győr – Bős (Gabcikovo)

Február 1. 13.00 ETO FC Győr – MTE

Február 1. 17.00 ETO FC Győr – Somorja (Samorin)