Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Eltűnt egy hat éves kislány Pér mellett

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vasárnap délután tűnt el pérről a 6 éves kislány. A rendőrég és civilek is  nagy erőkkel keresték, végül hétfő délelőtt a péri repülőtér közelében találtak rá a kislányra. 

9:30 Megvan a kislány

Több közösségi médiás posztból is az derült ki, hogy a hétfő reggeli keresés eredményre vezett, megtalálták a hat éves kislányt. 

 

Korrábban

A 6 éves Túróczi Zora Pérről, a Kánvási dűlőben lévő tanyáról 2022. november 13-án 16 óra körül tűnt el. 

A Győri Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Túróczi Zora tartózkodási helyéről, vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon. Névtelenség megőrzése mellett bejelentést tehetnek továbbá az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.