Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Péntekenként nyílt nap az ETO-nál

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szeptember utolsó péntekével kezdetét vette új az ETO FC Győr új programsorozata az ETO Nyílt Nap Gyerekeknek! Az első vendégek az Audi Iskola és az Abdai Általános Iskola diákjai voltak – adta hírül a klub honlapja.

 

A Gyerekek Éve jegyében újabb nagyszabású programsorozatot indított az ETO FC Győr. Szeptembertől kezdve minden hónap utolsó péntekén győri és Győr környéki iskolásokat hívnak meg előre egyeztetett rendszerben egy rendhagyó tanulmányi kirándulásra, egy délelőttre az ETO Stadionba!

 

A cél az, hogy a gyerekek közelebbről is megismerkedhessenek a létesítménnyel és a klub történelmével, hiszen mégis csak a város egyik tradicionális sportszervezetéről van szó.

 

A program egy vezetett stadiontúrával indul, amit egy különleges, rövidített ETO történelemóra zár.

Minden csoportból a legjobb teszteredményt elérő kisdiák részt vesz egy sorsoláson, és a legügyesebbek közül egy diák megnyeri a lehetőséget, hogy az ETO utolsó előtti hazai mérkőzésén, 2020. április 29-én a Soroksár ellen elvégezze a mérkőzés kezdőrúgását, illetve kísérőivel VIP páholyból nézhesse a mérkőzést.

A teszt kitöltése után a program öltözőlátogatással zárul, ahol a játékosok várják a gyerekeket. Ilyenkor kötetlenül lehet tőlük kérdezni, közös képeket készíteni, autogramot kérni.

A program egészen a 2019/2020-as szezon végéig tart.