Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Sport

Evezésben versenyeztek

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

5-4-3-2-1-Rajt!

És már kezdődött is az evezés. A II. Mosonmagyaróvári Ergométeres bajnokság versenyzőire ráfért a bíztatás. 500 vagy 1000 méteren kellett bizonyítaniuk. Az ergométer egy szimulációs szerkezet, amit az evezősök használnak. 

indulók között volt a világbajnokságot és paralimpiát megjárt Lengyel Mónika is. Ő már megkezdte a felkészülést a jövő évre. Ennek fontos állomása az Óvári verseny is. 

A tavalyi megmérettetéshez képest, idén szinte megduplázódott a nevezések száma. Az ország különböző pontjairól, több mint 70 jelentkező érkezett a Lajta parti városba. A sport jót tesz a gyerekeknek.

Korcsoportonként az első 3 helyezett érmet vihetett haza. Üres kézzel azonban senki nem távozot. A versenyzők ide, nem az elismerésért, hanem a sportolás öröméért érkeztek.