Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Sport

Fair play: a csurgói kézisek megszépítették az ünnepeket

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Barátaimmal sokat bosszankodtunk az elmúlt napokban az MKSZ – szerintünk – igazságtalan döntésén. Azzal mindannyian egyetértettünk, hogy lezárták a bajnokságot, azzal viszont, hogy mindent töröltek az NB I-től a serdülő megyei II. osztályig már nem. Ezzel nemcsak az Audi ETO-t fosztották meg a megérdemelt bajnoki címétől, hanem elvették története legjobb szezonját a siófoki női és a gyöngyösi férfi csapattól egyaránt. Bravúrosan szerepeltek – és mintha mindez meg se történt volna.

Pedig mi tudjuk, hogy a Siófok nemcsak a Fradit verte oda-vissza, hanem a mi kedvenceinket is megállította – a nemzetközi kupában bravúrosan menetelő Tatabánya pedig sorsolása miatt joggal pályázhatott ugyan a harmadik helyre, de a férfi bajnokságban ebben a pozícióban nem sokkal a zárás előtt még a hevesiek álltak.

A legfurcsább az volt, hogy nem is az Audi ETO aranyát, hanem mint kézilabda rajongók ezeknek a „kiscsapatoknak” az elvett történelmi sikerét, illetve az alacsonyabb osztályból a feljutás törlését sirattuk a legjobban. (hiszen csak az NB I-ben lett volna +2 csapat, a többieknél nem, hiszen az MKSZ bölcsen nem akarta, hogy bárki is kiessen)

Pár nap élénk vita és beszélgetés közepette aztán szombat este figyelhettünk egy nyílt levélre, amit Varga János, a csurgói klub elnöke írt a gyöngyösieknek. Ebből jöjjön most egy részlet:

…elismerjük, hogy ebben a szezonban, noha legyőztük a Tatabányát vagy a Balatonfüredet is, Ti oda-vissza megvertetek bennünket (amit rajtatok kívül csak a Szeged mondhat el magáról), vagyis jobbak voltatok nálunk. Ebből kiindulva és figyelemmel arra, hogy az MKSZ-hez küldött nyílt leveletekből úgy tűnik, hogy mindenképpen indulni szeretnétek a nemzetközi kupában, így – amennyiben a Szövetség jóváhagyja és az EHF sem ellenzi – a sportszerűség jegyében felajánljuk Nektek az indulás jogát, valamint az azzal járó esetleges plusz támogatást. Úgy látjuk, hogy erre van jogi lehetőség, hiszen az előző szezonban éppen Ti végeztetek mögöttünk a hatodik helyen. Úgy véljük, hogy jelenleg az a legfontosabb, hogy minél előbb és minél kisebb veszteséggel a vírust győzzük le és ezért tegyünk meg minden tőlünk telhetőt.

Le a kalappal a somogyi csapat előtt! Nem tudom mások hogyan vannak ezzel, de amióta ezt tegnap este elolvastam, én azóta mosolygok. Visszaadták a hitemet, hogy nem kell mindenkinek a zöld asztalnál kapott alamizsna, ha a pályán volt náluk jobb, akkor erről nem feledkeznek meg. Tisztelik a sportágat, az ellenfelet, a csurgóiakról mostantól mindenki büszkén mesél, egyszerűen a város nevének említésekor biztos vagyok benne, hogy minden sportszeretőnek jobb kedve lesz majd.

Én azt hiszem, pont ezek a hírek kellenek, amit visszaadják az ember hitét. Úgyhogy csak ezért írom ide félve a végére, hiszen a fair play az nem verseny. Felkészül: Ferencváros.