39 fő vett részt a Komárom – Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság által megrendezett megmérettetésen. A versenyt Csizmadia Gábor r. dandártábornok, megyei főkapitány nyitotta meg. A versenyzők több kategóriában is összemérték tudásukat, ügyességüket. A versenyen a Komárom – Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságot három fő képviselte, közülük Ogonovszky Szilárd r. őrnagy, a tatai Rendőrkapitányság kiemelt főreferense két – a 35 év feletti férfiak, valamint az abszolút – kategóriában is az első helyen végzett, és felállhatott a dobogó legfelső fokára. A rendezvény záróeseményeként a győzteseknek és a helyezetteknek járó díjakat Parrag Norbert r. őrnagy, a Komárom – Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatának vezetője adta át.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2026.02.03.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit Győr polgármestere szerint gyakorlatilag eltűnt az önkormányzati lakáskassza teljes összege. A Győr-Szol szerint ugyanakkor a vitatott, mintegy 2,1 milliárd
forintos...






