Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Újabb csaló üzenetet kaptunk, ezúttal régi „ismerőstől”. 

A feladó: intoj25@gmail.com

Az üzenet tartalma pedig változatlan, ezzel már több alkalommal volt szerencsénk találkozni!

„Megkaptad az üzenetemet,

Küldtem neked ezt a levelet egy ideje, de nem vagyok biztos benne, hogy megkapta. György Luis vagyok, ezt az ajánlatot teszem Önnek késő ügyfél, László, halála kapcsán, aki szívroham következtében halt meg, hatalmas összeget hagyva, miután sikertelen kísérletet találtam rokonomra késői ügyfél, úgy döntöttem, hogy kapcsolatba lépés, mivel ugyanazt a vezetéknevet viselted vele…”

Természetesen névegyezés nincs, sőt a dúsgazdag Lászlót sem tudtuk hová tenni. Ismét!

A nem megfelelő magyarsággal írt levélnek vannak kifejezetten humoros része is, például:

„minden szükséges segítséget megadni fogok neked. hogy ezt az állítást teljesítsék, és megosszák azt 50/50% -kal, és hét munkanapon belül a bankok közötti bankok közötti vontatási műveletet elvégezzék.”

Kérjük, hogy legyél egészségesen bizalmatlan az ilyen és ehhez hasonló jóakarókkal. Beszélgess gyermekeddel róla és ne felejtsd el az idősebb hozzátartozóidat is informálni.

További hasznos információk a kiberpajzs oldalán!