Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlése posztumusz „Tatabánya Sportjáért” díjat adományozott az év elején elhunyt, városi Ezüst Turul díjjal is kitüntetett egykori kézilabdázó, edző Kanyó Antalnak. A díjat Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere a sportember feleségének adta át, a Grundfos Tatabánya – MKB Veszprém elleni kézilabda mérkőzés előtt, a Földi Imre Sportcsarnokban. Schmidt Csaba szerint a többszörös junior, ifjúsági és felnőtt válogatott Kanyó Antal kézilabdázóként, majd a tatabányai férfi kézilabdacsapat edzőjeként sokat tett az együttes nemzetközi és hazai elismertségéért.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Az ETO közleményben ítélte el a rasszista megnyilvánulásokat
Közleményben reagált az ETO FC a legutóbbi MOL Magyar Kupa-mérkőzésen történt rasszista, gyűlöletkeltő és obszcén szurkolói megnyilvánulásokra. A klub hangsúlyozta: az ilyen viselkedés súlyosan...





