Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Gyógyító mesék egy gyermekgyógyász tollából

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Dr. Menyhárt Marianna gyermekorvos és meseíró a gyógyító mesékről, versekről és a munkásságáról beszélt szerkesztőségünknek.

Miközben gyermekorvosként dolgoztam a svájci Solothurnban, 2017- ben született meg a különleges mesesorozat, amely a „Szivárvány Léna Varázslatos Meséi” címet kapta.  A sorozat első meséje a „Péter és a gyógyító fény”. A második mese címe pedig "Mira, a tündérkirálynő" – mondta el a mesesorozat keletkezéséről az írónő.

Az első mese egyébként már német nyelven is megjelent, Peter und das heilende Licht címmel, amely Svájcban, a Balmer Buchhaus könyvesboltban is megvásárolható.

Dr. Menyhárt Marianna életútja röviden

A gyermekorvos, meseíró 1986-ban született a szlovákiai Rimaszombatban. Németországban, Düsseldorfban lett csecsemő – és gyermekgyógyász szakorvos, emellett orvosi hipnoterapeuta és interaktív meseterapeuta végzettségeket szerzett.

2017-ben a svájci Solothurnba vezetett Marianna útja, ahol egyebek mellett a  gyermek- és ifjúságpszichiátrián is dolgozott, majd Bernben és Zürichben gyermekgyógyászként praxisban tevékenykedett. Továbbképzéseken vett részt, az alternatív orvoslásban merült el. Tanult például ayurvédikus orvoslást, orvosi hipnoterápiát, interaktív meseterapeuta lett.

Tíz éves külföldi orvosi tevékenység után 2022-ben visszatért Magyarországra, Győrben él.  Jelenleg holisztikus, alternatív orvoslással foglalkozik,  gyermekekkel és felnőttekkel is.

Azon éveket mindenképp kiemelném, amikor gyermekorvosként lehetőségem nyílt a gyermek- és ifjúságpszichiátrián is dolgozni. A gyermeki lélektan mély megértését és sok értékes tapasztalatot szerezhettem ezen évek alatt. Különböző korú gyermekeket kísértem a gyógyuláshoz vezető úton, ahol számos kihívással kellett szembenézniük, mint például az iskolai problémák, teljesítménykényszer, iskolaváltás, a társas kapcsolatok, a félelmek, gyász, elvált szülők gyermekeinek sorsa, mobbing és még sok más. – mesélte a doktornő, hozzátéve, rengeteg terápiás ülést vezetett, ahol előszeretettel alkalmazta az orvosi hipnózist és a meseterápiát. A gyerekek és gyógyulási útjaik inspirálták, ez volt az alapja a mesesorozatnak. Hét mese van készen, amelyből az első kettőt magánkiadásban jenetetett meg.

Az egyik munkanapom után éreztem, hogy áramlik valami bennem, leültem és felvettem hanganyagként az első gyógyító mesét. Minden adott volt, a szereplők nevei, a történet. Olyan volt, mintha ez a történet már készen lett volna, csak le kellett írnom. Mintha egy csatornává váltam volna. 2019-ben verseket, gondolatokat sugallatként kapott, Marianna ezeket is mind leírta. 

A mesékről dióhéjban az írónő szavaival

Péter és a gyógyító fény

Ebben a mesében egy varázslatos, gyógyító világba csöppenünk. Az olvasó a mesekönyv elején átlép a Mesekapun, melyen át egyenesen az Athione kristálybolygóra érkezik, ahol a tiszta fény és tiszta szeretet szövi át a teret. Ezen a bolygón él Szivárvány Léna unikornisával Penelopéval és a bölccsel, Muharral.

Léna többször érkezik a Földre, hogy segítsen jó barátjának Péternek, a Föld bolygó gyermekének, hogy jobban megértse környezetét, legyőzze a földi élet nehézségeit és szembenézzen félelmeivel.

Lena az Athioné kristálybolygóról egyenesen Péter szobájába érkezik a szivárványhídon át. Örök bizalmat ébreszt a fiúban. Megmutatja neki, hogyan győzheti le zavaró gondolatait.  A tiszta szeretet gyógyító sugarát helyezi a fiú szívébe, aki így bátran és boldogan tekint a földi élet elé. Léna biztonságos környezetet teremt Péter számára – és így minden olvasó számára -, megnevezi, megérti és meggyógyítja a fiút zavaró vagy nehezen feldolgozható érzéseit. A tiszta fény és a tiszta szeretet rezgése vibrál a sorok között, a két gyermek közötti tiszta barátság pedig erőt és hitet ad minden helyzetben.

A mese által kínált lélek gyógyulás optimizmust és reményt ad a gyerekeknek, hogy képességeik fejlesztésével saját tempójukban leküzdhetik a kihívásaikat. A gyerekek viselkedésére pozitívan hat, és a mese gyógyító ereje támogatja őket a negatív hiedelmek leküzdésében, új ötletek kialakításában és megoldásközpontú stratégiák megtalálásában.

Míra, a tündérkirálynő

A sorok között vibrál a "tiszta fény és tiszta szeretet" frekvenciája. Eme titkos jelszóval juthatunk csak be Tündérországba. Sokáig, nagyon sokáig zárva volt a Tündérkapu. Most itt van Szivárvány Léna, aki unikornisával Pénelopéval suhan az univerzumban. Péter barátját pedig egyenesen Mírához, a tündérkirálynőhöz röpíti, ahol a fiú titkos tanítást kap Mírától, a tündérkirálynőtől. Megnyitja a fiú szívét, hogy láthassa a természet, a fák titkàt. A titkos feladat megannyi földlakónak is fontos üzenetet hordoz.

A sorozat harmadik meséjét egy magyar kislánynak, Edinának írta Marianna, majd fel is vette neki. Edina pedig minden nap meghallgatta az írónő meséjét.

Mindezek együtt elvezettek engem is egy olyan világba, amit eddig én sem ismertem. Gyógyulni a meséken át, vidáman és könnyedén.  Amikor visszajöttem külföldről elkezdtem itthon és Szlovákiában is interaktivan előadni a meséimet. Dunaszerdahelyen több alkalommal is lehetőségem volt a Meskete Gyermekkönyvesboltban a gyermekekkel találkozni egy-egy mesés gyógyulásra. Végül Dr. Menyhárt Marianna úgy érezte, teljesen készen áll, meséinek könyv formát kell öltenie, hogy a gyermekek emlékezzenek Szivárvány Lénára.

A gyermekorvos, meseíró úgy érzi, a meséinek célja van, hogy megmutassa a gyerekeknek, hogy mindig van mód arra, hogy megbirkózzanak a nehézségekkel és megerősödve kerüljenek ki belőlük. A mesék megmutatják a fiatal olvasóknak, milyen fontos, hogy szeressék magukat, bízzanak magukban és kedvesen bánjanak magukkal és másokkal. Léna pedig segít ebben, minden gyermeknek és minden felnőttnek.