Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Győr megpályázza a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 

A határozathozatal előtt Borkai Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a – szintén általa vezetett – Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), amellyel közösen kell megpályázni az eseményt, múlt heti ülésén már támogatta a kezdeményezést.

Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója az eseményen arról beszélt, hogy az 1991 óta kétévente megtartott rendezvény „Magyarországra olimpiai eseményt tud hozni”, hiszen a fesztivál használhatja az ötkarikás emblémát, ott felcsendül az olimpiai himnusz, a résztvevők pedig a jövő olimpikonjai.

Hozzátette: az idén a törökországi Trabzonban megrendezendő korosztályos eseményre mintegy ötezer, 14-18 éves résztvevő érkezik.

(MTI)