Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Győrben mentették meg a cirkuszbaleset sérültjét, először beszél a történtekről

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Németh László, az a soproni férfi, akire még május elején egy 2,5 méteres tartóoszlop csapódott a Richter-cirkusz előadásán Sopronban. A Blikknek elmondta, a dolgok olyan gyorsan történtek, hogy feleszmélni sem volt ideje. Végig tudatában volt annak, mi történik vele, érzékelte, ahogy odarohannak az egészségügyisek, és azt is tudta, hogy mentőhelikopterrel érkeztek meg érte a mentők – írja a Blikk. A férfi utolsó emléke, hogy megkapja az altatót, majd a győri kórházban tért magához és lélegeztetik.  Mint kiderült, súlyos agyrázkódást és arckoponyatörést szenvedett.

„Körülbelül két napig voltam kritikus állapotban, ennyi idő alatt derült ki, hogy lesznek-e – és ha igen, mennyire súlyos – szövődmények” – mondta a lapnak. Arról is beszélt, hogy a baleset súlyossága ellenére egy hét után már hazatérhetett a kórházból. Szerinte a lelki traumán sokkal tovább tart majd túllépnie.

Hazatérése után Richter Flórián és Patricio Henriquez artista is meglátogatta Lászlót, aki azt mondta, nem haragszik Patricióra, bár áttételesen – azzal, hogy a gyakorlatát elrontotta és leesett – ő okozta a balesetet.

Németh László fontolgatja, hogy kártérítést kér a cirkusztól, hisz a munkából hosszú hónapokra kiesik. a Soproni Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást.