Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Hamarosan kezdődik az Öt Templom Fesztivál

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Május 9-én, csütörtökön kezdődik az Öt Templom Fesztivál.

A győri Kossuth utca különlegessége, hogy hétszáz méteren belül található öt európai vallás temploma. Van az utcában katolikus, református, evangélikus, zsidó és görög keleti templom is, ez egészen egyedülálló jelenség.

Öt különböző felekezet egyenként is különleges temploma, amik együtt válhatnak európai szintű kuriózummá, hiszen békében, egymás mellett állva évszázadok óta hirdetik az európai kulturális sokszínűség értékeit. – írja a Hello Győr.

Ez már a 19. fesztivál, ami egyebek mellett koncertekkel, szakrális színházi előadásokkal és templomtörténeti sétákkal várja az érdeklődőket.

Május 11-én, szombaton a vezetett sétán Székely Zoltán művészettörténész avatja be a jelenlévőket a templomok történetébe.