Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Hétvégén jön a Győr Rally

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szeptember 6-és 8-a között ismét Győrben száguldanak a WHB Győr Rally versenyautói. A második alkalommal megrendezett versenyre minden eddiginél színesebb program kavalkádot és látványosabb versenyt ígértnek a szervezők.

Az idei versenyt 5 helyszínen, 120 versenyző részvételével bonyolítják majd le. Az autók megközelítően 700 kilométert tesznek majd meg három megyében. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke, Szujó Zoltán szerint a szövetség is kiemelt figyelemmel követi a Győr Rally eseményeit.

Szujó Zoltán bejelentette azt is, hogy az egyetem egyik professzorával, dr. Hanula Barnával együttműködési megállapodást kötött a MNASZ. A hatalmas autósportos tudással rendelkező szakember ezen túl egy biztonságos szabályrendszer megalkotásában segíti majd a Magyar Nemzeti Autósport Szövetséget.

Őry Tamás hozzátette az idei Győri Rally kandidáló verseny is egyben, hisz a szervezők tervei szerint jövőre nemzetközi szintre emelnék az eseményt. Amennyiben sikeres lenne a pályázatuk, 2025-ben a Győr Rally bekerülhetne a Mitropa-kupa versenysorozatába.

További információk itt olvashatók. Mutatjuk a verseny helyszíneit térképen: