Szerződést hosszabbított 2027-ig a brazil Bruna de Paulával a női kézilabda Bajnokok Ligájában címvédő Győri Audi ETO KC.
A klub kedden jelentette be, hogy az eredetileg két plusz egy évre szóló megállapodásban nemcsak életbe léptették az opciós idényt, hanem 2027-ig meghosszabbították a világ legjobban "egy az egyező" játékosának szerződését.
"Hihetetlen érzés Győrben kézilabdázni. Itt lenni nap mint nap számomra olyan, mintha az álmaimat élhetném egyfolytában. A csapat nagyon erős, komplex, ráadásul nagyon együtt is vagyunk! Senkinek nem volt egyszerű az olimpia után eddig az idei szezon, de hiszem, hogy minden célunkat elérjük közösen. Nem kellett sokat gondolkodni a folytatáson, örömmel írtam alá a 2027 nyaráig"– mondta Bruna de Paula.
Endrődi Péter, a Győri ETO Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy a szélvészgyors légiós hihetetlen munkabírású, aki nagyon sikeréhes is egyben.
"Lábbal bárkit képes megverni támadásban, és kevesen vannak, akik tartani tudják a tempóját. Csapatunk oszlopos tagja, akire mindenképpen szükségünk van a jövőben, ezért is kezdeményeztük nála először az opció eltörlését, majd a hosszabbítást. Örülök, hogy ő is Győrben szeretett volna maradni" – fogalmazott Endrődi.
Bruna de Paula 2023 nyarán csatlakozott az ETO csapatához, mellyel idén Bajnokok Ligáját nyert. Eddig hatvan meccsen viselte a győriek szerelését és 172 gólt szerzett. (mti)