Kezdőlap KÉK HÍREK

Így ne ismerkedjünk az online térben!

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy 23 éves győri fiatalembertől az online térben csalt ki egy ismeretlen nő 272 ezer forintot, hogy románcuk beteljesedhessen. A rendőrök a Mátrix Projekt keretében vizsgálják a bűncselekményt – írja a police.hu

 

Egy internetes közösségi oldalon ismerkedett meg a későbbi sértett egy ismeretlen nővel január első hetében. Az online kapcsolatot telefonbeszélgetések követték, majd találkozót beszéltek meg. A hölgy a randevúért 8 ezer forint átutalását kérte egy számlaszámra, amelynek a férfi eleget is tett. Később az útiköltségére ismét 8 ezer forintot utalt a fiatalember, de a találka mégsem jött létre, mivel a nő azt állította, a pénz nem érkezett meg.

 

Ezután a nő – különböző okokra hivatkozva – több alkalommal már nagyobb összegeket kért, amelyeket a fiatalember gyanútlanul átutalt a megadott bankszámlára. Miután a sértett pénze elfogyott, a csalárd partner minden elérhetőségét letiltotta áldozata elől, aki ezt követően feljelentést tett. A Győri Rendőrkapitányság csalás vétség miatt indított eljárást.