Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A PlayIT gamerrendezvénynek adott otthont a Széchenyi István Egyetem az elmúlt hétvégén, ahová közel háromezren látogattak ki. A kampusz több helyszínén várták a gaming és az e-sport iránt érdeklődőket.

A kisebbek körében nagy népszerűségnek örvendett az a program, ahol rollerek, gokartok és elektromos minimotorok segítségével KRESZ-pályán tanulhattak a közlekedésbiztonság fontosságáról.

Emellett kedveltek voltak a virtuális valóságban játszott játékok, a különböző szimulátorok, a különleges Star Wars-kiállítás, illetve a társasjátékok és az autó-motor sporthoz köthető helyszínek is.

A rendezvény egyik különlegessége a drónfoci volt, ahol egy dél-koreai és egy német csapat mérkőzött meg egymással és mutatta be ezt a hazánkban még kevéssé ismert sportágat a közönség számára. 

A Mobilisben interaktív élmények és izgalmas kerekasztal-beszélgetések várták a jelenlévőket, és nagy sikert arattak az itt lévő autó- és motorszimulátorok is. A helyszínen több ismert autóversenyző (Kiss Norbert, Nagy Dániel és Báldi Gergő) volt jelen, akik szimulátoron versenyeztek egymással. 

Az Új Tudástér épület aulájában pedig egy telt házas LAN-party kapott helyet, aminek különlegessége, hogy rengeteg külföldi is ellátogatott rá többek közt Svédországból, Nagy-Britanniából és Horvátországból.