Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ismeretlen egyiptomi királynő maradványait rejtő piramisra bukkantak a gízai Szakkarában, illetve egy másik 300 éves múmiára. 

A kutatás során II. Teti, a hatodik dinasztia első királyának piramisára koncentráltak.

A királyt istenként imádták, így mindenki azt szerette volna, hogy a közelében temessék el. Nem meglepő tehát, hogy az ő nyughelyének közelében bukkantak 300 gyönyörű koporsóra, amelyekben meglepően jó állapotú múmiák voltak: mindegyik koporsó fedelén egyedi arc látható, egyiken tömör aranyból készült női arc látható.

Neith titka

A régészek egy új piramist is felfedeztek, amely egy eddig teljesen ismeretlen fáraónak állít emléket. A neve Neith volt és eddig semmilyen történelmi feljegyzésben nem szerepel. Az új uralkodó felfedezése elképesztő, újraírja a történelmet.