Április 7-én lesz az idei Kantharosz Gála. Ez az rendezvény az összefogásról szól, hiszen 7 civil szervezet, mellett a Győri Filharmonikus Zenekar és 6 történelmi borvidék borásza működik együtt egy közös célért. A jotékonysági gála idei bevételének legnagyobb részét a fogyatékos gyermekekkel foglalkozó Radó Tibor Iskola kapja. Tavaly egyébként három millió forint gyűlt össze. A borokról Tagai István, az Európai Borlovagrend győri legátja nyilatkozott az Oxygen Online-nak.
Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Három héttel tovább látogatható a budapesti agyagkatona kiállítás
Három héttel tovább, június 14-ig látogatható Az öröklét őrei. Az első kínai császár agyagkatonái című kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. Eddig már csaknem kétszázezren látták a...






