Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Jön a pótfelvételi és a diplomamentő program

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Még nem késő bejutni egyetemre vagy főiskolára.

Ma hirdetik meg a pótfelvételiket,  a jelentkezéseket augusztus 6-ig lehet beadni. Az ősszel induló egyetemi vagy főiskolai képzésekre a normál felvételiken többen jutottak be, mint tavaly. A százezernél is több felvételiző közül idén 75 ezren jártak sikerrel, vagyis most 2500 diákkal többen kezdik ősszel az iskolát.

Augusztustól lehet pályázni a diplomamentő programra is, ekkor derül ki, hová lehet beiratkozni tanfolyamra. A Világgazdaság azt írja, több mint 91 ezren vannak, akik azért nem kapták meg a diplomájukat, mert nincs nyelvvizsgájuk. A programban legfeljebb 300 ezer forintot lehet kérni, és 2020 márciusában be kell mutatni az oklevelet.

(MTI)