Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Más változás is lesz. 25 fősnél nagyobb turistacsoportok nem mehetnek be Velencébe.  Az olasz város vezetése ezzel kívánja csökkenteni a tömegturizmus nyomását. 

„Szintén új intézkedés a hangszórók használatának betiltása”

– tájékoztat a BBC.

A korlátozással Velence történelmi központjába, valamint a sűrűn látogatott Murano, Burano és Torcello szigetekre érkező turisták számát szeretnék szabályozni.

Tavaly a Világörökségi Központ, az UNESCO egyik szervezete közölte: 

„Velence fejlesztésének folytatása, az éghajlatváltozás és a tömeges turizmus hatásai azzal fenyegetnek, hogy visszafordíthatatlan változások következnek be a helyszín egyedülálló egyetemes értékében.”  

Szintén negatív hatása van a térségre a magas épületek építése a városközpont közelében, a tenger szintjének emelkedése és az általános felmelegedés is. 2019-ben 19 millió, a pandémia előtt évente mintegy 30 millió turista látogatta meg Velencét. A „vészterv” kidolgozása, már 2018-ban elkezdődött.

A megoldások között volt a szeptemberben bevezetett öteurós napi díj és az előfoglalási rendszer.

Az UNESCO szerint azonban ez kevés.

Velence az 5. században alapított, szigetekre épült, mely a 10. században vált nagyhatalommá, jelenleg 118 kis sziget tartozik hozzá, és 1987-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára. Velence a világ egyik leglátogatottabb városa. 

(fotó: pixabay)