Kábítószergyanús anyagok Enesén

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a sofőrt.

A járőrök a 85-ös számú főúton, Enese belterületén ellenőrizték egy Győr felől, Csorna irányába közlekedő személygépkocsi vezetőjét. Az intézkedés során az egyenruhások megállapították, hogy a sofőr nem rendelkezik vezetői engedéllyel. Mivel a férfi zavartan viselkedett a rendőrök átvizsgálták a járművet, illetve a ruházatát is, amelynek eredményeként kézitáskájában – egy fém dobozban – alufóliába csomagolt kábítószergyanús port találtak.

A járőrök a 32 éves mórichidai lakost elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A nyomozók a férfit kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: police.hu