Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Kegyetlen szülőket ítéltek el Győrben

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozza abban az ügyben, amelyben a szülők mulasztása miatt meghalt egy 2 éves gyermek.

A házaspár egy Vas vármegyei városban élt öt gyermekükkel, az anya a hatodik gyermekkel volt várandós. A szülők elhanyagolták a gyermekeik gondozását, elemi szükségleteik kielégítését. Éjszakára az idősebbeket – 5, 4, 3 és 2 évesek voltak – egy szobába zárták, ahol a fekvőhelyük egy 160×200 cm-es ágy volt, s reggelig nem engedték ki őket. A szobát nem a szükséges rendszerességgel takarították, emiatt az szeméttel, rothadó ételmaradékkal, vizelettel, széklettel szennyezett volt.

A 2019 augusztusában született fiuk testi és szellemi fejlődése egyre jobban romlott, emiatt teljes mértékben kiszolgáltatottá vált a szüleinek. Gyakran az ágyról leesve az éjszakát ruhátlanul a padlón töltötte. A már ülni nem tudó, legyengült gyermek gennyes tüdőgyulladást kapott, azonban szülei orvoshoz nem vitték el, aminek következtében néhány nap múlva, 2022. február 7-ről 8-ra virradó éjszaka meghalt. A szülők nevelési gyakorlata a gyermekeik testi és lelki épségét súlyosan veszélyeztető volt.

A Szombathelyi Törvényszék a vádlottakat bűnösnek mondta ki különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében és 4 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében. Az anyát 18 év, az apát 16 év fegyházbüntetésre ítélte, megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsáthatóak. Végleges hatállyal eltiltotta őket minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba. Szülői felügyeleti jogukat a gyermekeik vonatkozásában megszüntette.

Az ítélet ellen a vádlottak és védőik fellebbezéseket jelentettek be. A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a vádlottak büntetése szükséges és arányos. Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik.