Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Francia szakértők csütörtökön jelentették be, hogy méréseik alapján a Mont Blanc, az Alpok és Nyugat-Európa legmagasabb csúcsa két év alatt több mint két méterrel csökkent, így jelenleg 4.805,59 méteren áll.

Az ANSA jelentése szerint a szakértők megjegyezték, számításaik szerint a Franciaország és Olaszország határán fekvő hegy egészen pontosan 2,22 méterrel zsugorodott 2021 óta, amikor is a hivatalos mérések szerint 4.807,81 méter magas volt.

Ez azonban nem az első és nem is az egyetlen negatív hatása a klímaválságnak: ahogy arról korábban is beszámoltunk, egy szeptemberben megjelent tanulmányban került megállapításra, hogy az óceánokban egyre kevesebb nagy hal él, miközben a kisebb fajok egyre nagyobb számban fordulnak elő.

Korábban, júniusban pedig arról számoltunk be egy akkori tanulmány nyomán, hogy az Antarktisz mélytengeri vize is melegszik és zsugorodik, ami rendkívül negatív következményekkel járhat az éghajlatváltozásra és a mélytengeri ökoszisztémákra nézve.