Nemzetközi sajtófigyelés – Kevesebb földmozgást regisztráltak a tudósok

Koronavírus rendkívüli

Koronavírus kezelési központot rendeztek be a Borussia Dortmund otthonában, írta meg a Bild.

Németország legnagyobb stadionját 12 és 16 óra között lehet felkeresni. A tünetek alapján orvosok döntenek arról, hogy a betegeknek kórházba kell-e menniük, vagy otthon gyógyulhatnak. Felírják a szükséges gyógyszereket, de akár a munkaképtelenségi igazolást is kiállítják. Az újság internetes oldala tudósokra hivatkozva beszámol arról is, hogy mérhetően kisebb lett az úgynevezett „szeizmológiai zaj”. A földmozgások ritkulását azzal magyarázzák, hogy leálltak a gyárak, kevesebb jármű közlekedik az autópályákon, és ember is alig van az utcákon. Hasonló jelenséget csak szenteste lehet tapasztalni – tették hozzá.

Akár három órán át életképes maradhat a levegőben a koronavírus. A Focus cikke szerint a világjárvány kiváltója fertőzőbb, mint eddig gondolták, és nem csak köhögéssel vagy tüsszentéssel terjed. A legújabb kutatások azt mutatták ki, hogy már pusztán a kilégzéssel a levegőbe kerülhet a kórokozó, a megfelelő szájmaszkkal azonban lehet védekezni ellene.

Az ORF arról ír, hogy mostantól Bécs piacain is odafigyelnek a biztonsági távolság betartására. Ezért utcákat, és parkolókat is lezárnak, a standok számát pedig harmadával csökkentik.

Háromperces gyászszünetet tartottak Pekingben a koronavírus áldozataiért – írja a Guardian. A lap beszámolója szerint az emberek megálltak az utcán, a hajók, vonatok és buszok pedig dudálva fejezték ki együttérzésüket a mintegy 3.000 elhunyt emberért. A szombati napot nemzeti gyásznappá nyilvánítják. Kínában egyébként pénteken mindössze 19 új esetet jelentettek hivatalosan, a betegek túlnyomó többsége külföldön kapta el a vírust. Szintén a Guardian jelenti, hogy a Világbank csoport elnöke, David Malpass azt nyilatkozta, hogy a gyorsan terjedő járvány globális válságot fog okozni, amely a legszegényebb és sebezhető országokat viselheti meg a legjobban.
A BBC arról ír, hogy bár a világon szinte mindenhol felütötte fejét a koronavírus, az ENSZ tagországok között még mindig 18 ország vírus mentes. Bár az adatok hiányosak lehetnek például Észak-koreában vagy a háború sújtotta Jemenben, de a tíz legkevésbé látogatott ország közül hét eddig megúszta a betegséget. Ilyen ország például az oceániai Nauru és Tuvalu vagy dél-Szudán.

Pink nemrég épült fel a koronavírusból és 500.000 dollárt ajánlott fel a védekezésre. Az énekesnő ezt a twitteren jelentette be. Azt írja, két héttel ezelőtt esett át a teszten. Hozzátette azt is, hogy az Egyesült Államokban sokkal szélesebb körben kellene teszteket végezni.

Szerkesztő, riporter