Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Kína első számú technológiai vásárán a győri egyetem

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A műszaki képzésekre, kutatásokra és innovációkra nagy hangsúlyt fektető győri Széchenyi István Egyetem iparhoz legszorosabban kapcsolódó szervezeti egységei mutatkoztak be Kína első számú technológiai vásárán.

A China High Tech Fair Kína legnagyobb tudományos-technológiai vására. A sencseni rendezvényen a több tucat országból érkeztek kiállítók. Az idei eseményen a Széchenyi István Egyetem is részt vett az online platformon. A Széchenyi István Egyetem nemzetközi stratégiai elnökhelyettese dr. Lukács Eszter elmondta, hogy az intézmény rendkívül erős kínai kapcsolatokkal rendelkezik, és számos hallgató tanul náluk a távol-keleti országból. Egyes képzésekre pedig vendégprofesszorok is érkeztek a Jiaxing Egyetemről. A továbbiakban pedig abban bíznak, hogy tovább bővíthetik kapcsolataikat.

A vásáron az Egyetem Járműipari Kutatóközpontja a kutatás-fejlesztési potenciálját mutatta be, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki kar az általa nyújtott képzéseket és szolgáltatásokat demonstrálta, valamint az intézmény Digitális Fejlesztési Központja is bemutatkozott az eseményen.  

A Széchenyi István Egyetem a két legnagyobb globális felsőoktatási minősítő szervezet közül a QS legfrissebb világranglistáján a 801–1000. helyen szerepel, míg a Times Higher Education fenntarthatósági célok alapján összeállított rangsorán „a fenntartható városok és közösségek” kategóriában a világ 300 legjobb egyeteme közé sorolták.