A lakosságot közvetlenül érintő bejelentéseket tett Pinér Bence polgármester, Tóth Péter kabinetfőnök és Balog-Farkas Renáta képviselő. Mutatjuk.
Szociális bérlakások: Pintér Bence bejelentette, hogy 116, mostanáig üres önkormányzati, szociális bérlakást újítanak fel 400 millió forintból és utalnak majd ki az arra jogosultaknak. A polgármester leszögezte, a szükséges pénz megvan, már csak annak köszönhetően is, hogy elődje, Dézsi Csaba András 2022-ben a bérlakás-felújítási programot leállította. Tudni kell, hogy a lakások bérleti díjából befolyó összegek a Győr-Szolnál landolnak, a cég pedig csakis lakáscélú beruházásokra fordíthatja azokat. „Most annyi fog történi, hogy ismét felújíthatnak lakásokat, így remélhetőleg több mint száz kérelmező otthonhoz jut” – szögezte le Pintér Bence. Ez egyébként a TSZV programja és választási ígérete is volt.
Közösségi költségvetés: A brazil ötletre épülő, a helyiek véleményére alapozó formát Pécsen, Szentendrén, Miskolcon és Budapest egyes kerületeiben már alkalmazzák. A lényege az, hogy a helyiek véleményét kikérik abban, hogy milyen fejlesztést szeretnének a lakókörnyezetükben, illetve a városban, ahol élnek. Bárki küldhet ötleteket, bármely területről: oktatás, közterület, kultúra… valóban bármi lehet. Ezt egy szakmai zsűri megszűri, utána ismét a polgároké a terep: az úgynevezett részvételi tanács kijelöli azokat az újabb szűrőn átment javaslatokat, amelyekről aztán a helyiek szavaznak. Az új városvezetés egy milliárd forintot – a teljes városi költségvetés egy százalékát – szánja így elkölteni és már a 2025-ös költségvetésbe betervezné ezt az összeget. Portálunk kérdésére, hogy a politikai konszenzus is megvan-e ehhez, hiszen erre a Fidesz-frakciónak rá kell bólintania, a polgármester azt a választ adta: „Tárgyalunk róla, elsőre nem utasították el.”
Talajvíz-ellenőrzés: Balog-Farkas Renáta szentiváni képviselő jelentette be, hogy a törvényi kötelezettségének Győr mostantól eleget fog tenni és saját kutakkal is vizsgálni fogja az esetleges szennyeződéseket. Monitoring kútjai vannak a cégeknek, de az adataikat senki nem ismeri. Győr 12 kút tervezésére írt ki pályázatot (8,9 millió forintért), és a győztes cég már meg is van. Ez az első kör, követi majd több is. Először Szentivánon, az ipari park környékén és Bácsán fognak ezekkel mérni, később a hálózat bővítését tervezik. „Az elmúlt években sokat harcoltunk ezért, illetve azért, hogy megtudjuk, milyen veszélynek lehetünk kitéve az ipari termelés következtében. Válaszokat, adatokat nem igen kaptunk, ami megerősített minket abban, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a kontrollra és a prevencióra” – mondta a képviselő, aki a város környezetvédelmi tanácsnoka is. A mért adatokat a város nyilvánosságra fogja hozni és azok értelmezésében is segíteni fog – hangzott el ígéretként.