Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Kultúra

Láttál már horgolt terítőkből készített karácsonyfát?

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Most van rá lehetőséged a Magyar Tengernél! Bökj rá a naptárra, csinálj egy szabadnapot és irány a Balaton!

Nyolcszáz horgolt terítőből állították össze, öt méter magas és már többen meg is csodálták Balatonlellelén, a Béke téren a különlegességet. Az ötletgazda Gyetvai Erika. 

A Civilek Lellei Közössége és Erika célja a szemet gyönyörködtető látvány biztosítása mellett a generációk összehozása. Tenni mindezt a hagyományápolás mentén. 

"Reméljük, hogy ezzel a kezdeményezéssel örömtelibbé és meghittebbé tehetjük majd Balatonlelle adventi rendezvényeit. Az elmúlt időszak nem kedvezett az emberi kapcsolatoknak, ezért szerettem volna valamilyen formában összehozni egy olyan közösséget, amelyben minden generáció jelen van és egy közös célért dolgozik"

–  idézi a sajtó az ötletgazdát.

Az ötlet alapja egy interneten talált horgolt karácsonyfa, melyet a mezőkovácsháziak készítettek. Persze az elkészítéséhez idő kellett, így már január óta tart a munka. Szervezés, motívumok keresése no és elkészítése. 

Tizennyolc éves és nyolcvanhat éves résztvevő is segített a kézműves fa megvalósulásában.

Volt olyan fiatalember, akinek padlásáról került elő több doboznyi "nagymama fonala" és olyan lelkes segítő is, aki száz kis terítőt készített. A harminchat segítő nevét Horváth László fafaragó "vetette papírra". Ő készítette el a csúcsdíszt is. A nyolcszáz horgolt kap egy belső fényt, felhelyezték az ötméteres fémvázra.

A különleges horgolt karácsonyfát november 26-án kulturális program keretében avatják fel Balatonlellén.

(forrás, fotó: Facebook/Hello Balatonlelle)