Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A LEGO készletek híresek tartósságukról, precizitásukról és a részletekre való aprólékos odafigyelésről. A LEGO kockákat számtalanszor össze lehet rakni, szét lehet szedni és újra össze lehet rakni anélkül, hogy a szerkezeti integritásuk sérülne. Ez a tartósságra való összpontosítás tette lehetővé, hogy a LEGO alkotások kiállják az idő próbáját, és generációról generációra szálljanak. 

 

A LEGO Friends születése

2011-ben a LEGO vásárlóinak 90 százaléka fiú volt, pedig egyébként a LEGO kockák teljesen gendersemlegesek. A készletek tematikái azonban valóban inkább a fiúkra összpontosítottak, gondoljunk csak a Star Wars vagy a Bosszúállók témájú LEGO játékokra.

A lányokat nehezebb dió volt egy építőjátékkal megszólítani, a LEGO végül négy évig kutatta, hogy kitalálja, hogyan tudná a lányok piacát is elérni.

A LEGO Friends végül a LEGO történetének egyik legnagyobb sikere lett. Öt imádnivaló kis babáról van szó, jellegzetes nevekkel és történetekkel, valamint olyan készletekkel, amelyek arra ösztönzik a lányokat, hogy például karate stúdiókat, szépségszalonokat és állatorvosi rendelőket – vagy esetünkben most épp lovas pályát – építsenek. A vállalat alaposan tanulmányozta a lányok és a fiúk játékmódja közötti különbségeket, és az eredmények alapján tudták olyan részletgazdagra és fantáziadúsra alkotni a LEGO Friends világát, hogy az elvarázsolja a lányokat is teljesen.

 

Rugalmas koncepció

A LEGO nem is lehetne ilyen régen a vezető játékok között, ha nem lenne rugalmas és nem figyelné a világban zajló folyamatokat, melyekhez igazodnia kell a játékoknak is. Ennek fényében idén újragondolták a kocepciót, hogy a LEGO Friends figurái még jobban reprezentálják azt a világot, amelyben a mai gyerekek mozognak, beleértve a neurodivergenciát, a mentális egészségi állapotokat, a nemet, a kultúrát, az etnikai hovatartozást, a fizikai tulajdonságokat és képességeket. Mindeközben az általuk játszott történetek jobban be tudják mutatni a gyerekek valós érzelmeit, az őket érő hullámvölgyekkel és nehézségekkel együtt.

A LEGO által végzett kutatás során kiderült, hogy a gyerekek jólétében milyen óriási jelentősége van a barátságoknak, ezért a készleteknek is ez lett a fő tematikája. A kutatás eredményéből megtudhattuk, hogy:

– Háromból két gyerek (68 százalék) szeretné, ha több játék és karakter ábrázolna különböző érzelmeket, hogy jobban tükrözze a valós életet.

– A legtöbb megkérdezett gyerek (94 százalék) azt mondta, hogy a barátaik boldoggá teszik őket.

– A gyerekeknek csak egyharmada (32 százalék) mondta, hogy látott már problémákat vagy vitákat a barátaival a tévében vagy az online tartalomban, amit fogyasztott.

– Tízből kilenc gyerek (93 százalék) szerint jó, ha vannak barátaid, akik különböző dolgokra tanítanak meg.

 

A 2023-as LEGO Friends univerzumban a legkülönbözőbb bőrszínnel, kulturális háttérrel, fogyatékossággal és neurodiverzitással rendelkező karakterek szerepelnek, mindannyian hiteles személyiséggel és baráti kapcsolatokkal. A gyerekek a játék közben így többet látnak saját magukból a karakterekben, és jobban megértik a társaikat, ami segíti őket a barátkozásban. Nem utolsósorban pedig átadják magukat a játék felhőtlen örömének.